Több mint 400 millió forintból újult meg az Egyesített Szent István és Szent László Kórház – Rendelőintézet (ESZSZK) onkológiai osztálya – jelentette be az egység hivatalos átadásán Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Elmondta: a hazai halálozások kilenctizedéért a fertőző…
TovábbKategória: Cikkek
Hospice osztályt nyitottak, hospice ház épül Debrecenben
A végső stádiumban lévő daganatos betegek ápolására a régióban egyedülálló hospice-palliatív terápiás osztályt nyitottak meg szerdán a debreceni Kenézy kórházban – közölte az intézmény főigazgatója a helyszínen sajtótájékoztatón. Lampé Zsolt elmondta: a kórház, felismerve a társadalmi és szakmai elvárásokat, azt…
TovábbTúl kevés rákbeteg jut hospice ellátáshoz
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint minden negyedik magyar daganatok miatt halt meg tavaly, közülük csak 22 százalék részesült speciális életvégi ellátásban, pedig elvileg minden érintett jogosult lenne erre térítésmentesen – közölte a Magyar Hospice Alapítvány. Muszbek Katalin, az…
TovábbDe Châtel Rudolf-emlékdíj az onkológiai centrumnak
Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház onkológiai centruma nyerte el idén a De Châtel Rudolf-emlékdíjat. Az alapítók nevében Gyöngyössy Katalin színművésznő, a néhai De Châtel Rudolf professzor özvegye adta át a díjat az idei 18 jelölt közül az…
TovábbHaldokló gyerekeket szolgáló hospice nővérek
Ők azok az emberek, akik a legkeményebb helyzetbe jutott családokkal, a legnehezebb percekben is ott vannak. Szolgálat, mások segítése: ez az életük. Akkor boldogok, ha jót tehetnek. A Tábitha gyermekhospice négy nővérét kérdezte a HVG.hu a mindennapjaikról. hvg.hu: Sokan mondják,…
TovábbHospice ellátás: felkészülni az élet utolsó szakaszára
Mindenki a gyógyulás, a hosszú távon kitartó sikeres kezelés reményével vág bele a rák elleni küzdelembe, ám nem tagadható: sok betegnek előbb-utóbb szembe kell néznie a kihívással, hogy lezárja életét. Valljuk, hogy a hitelesség záloga az őszinteség, ezért a reményt…
TovábbHospice ház épül Debrecenben
A végstádiumú betegeket méltó módon ellátó, az életút végét testi és lelki támogatással élhetőbbé tévő hospice ház megnyitásáról döntöttek Debrecenben. Papp László, Debrecen polgármestere sajtótájékoztatón számolt be a fejlesztésről. Elmondta: Debrecen aktív szerepet vállal egy olyan központ létrehozásában, ahol méltó…
TovábbAkár egész éven át segíthet(ne) a hospice
Sokkal több betegnek és sokkal hosszabb időn át tudnának segíteni a hospice szolgálatok, mint ahányan és amennyi ideig igénybe veszik a társadalombiztosító által 100 százalékban támogatott szolgáltatásokat. Ennek oka részben az információhiány, részben a „hospice”-nak a halállal való azonosítása, ami…
TovábbVégstádium: az élet vége is az élet része
„Ne maradjon magára a beteg a földi útja végén! Egy beteg a családja körében is lehet magányos, ha nem beszélhet azokról az életvéggel összefüggő gondolatairól, amelyek igazán foglalkoztatják” – figyelmeztet Debrecenyi Károly István, aki kórházi lelkigondozói szolgálat vezetőjeként, hospice munkatársként,…
Tovább