Az alkalmas hospice ápolónak, akiben megvan a betegek felé megnyilvánuló empátiás készség, aki úgy tud együtt érezni a betegekkel, hogy közben önmaga nem vonódik be annyira a sorsukba, hogy abba belebetegedjen. Egy-egy ember végigkísérése élete utolsó szakaszában lehet lelkileg építő…
TovábbKategória: Cikkek
Mikor és hol kell(ene) felvenni a kapcsolatot a hospice szolgálattal?
Minden beteg annak reményével kezdi meg és folytatja az onkológiai kezeléseket, hogy javítani tud életkilátásain. Ennek ellenére, ha előrehaladott, többszörös áttétes, többszöri kezelésváltás ellenére is rosszabbodó stádiumba kerül valaki, érdemes felkészülni a daganatellenes kezelések utáni időre is. Hasznos tisztában lenni…
TovábbMit lehet tenni, ha nem kaphat a beteg több daganatellenes kezelést?
A rák diagnózisánál is nagyobb sokkhatás lehet azzal szembesülni, ha kimerül az orvostudomány kelléktára, és nem tudnak több olyan daganatellenes kezelést, aminek a haszna nagyobb lenne, mint a kockázata. Amíg a betegút elején ott a remény a gyógyulásra, a betegség…
TovábbKovács Ágnes pszichológus: a hospice az életért dolgozik
A mi dolgunk, hogy az élet, amíg tart, addig minél élhetőbb legyen. Ennek orvosi része a fájdalomcsillapítás, ápolói része a minél teljesebb gondozás, pszichológiai része pedig a támaszadás és élményszerzés.
TovábbHospice részleget alakítottak ki Nyíregyházán
8 ágyas hospice-részleg kezdte meg működését a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban. Adorján Gusztáv főigazgató az elmondta: a kórház onkológiai tömbjében, egy- és kétágyas kórtermekben indult el az ellátás, a betegeket várólista alapján veszik fel a részlegre. A súlyos betegeket olyan…
TovábbKiváló Onkológiai Centrum 2017.: Szent István és Szent László Kórház
Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház Onkológiai Centrumának munkáját ismerték el a „Kiváló Onkológiai Centrum 2017.” kitüntető díjjal. Értékelték, hogy a nemrég új épületbe költözött centrum országosan is jelentős betegforgalmat bonyolít, emellett egyszerre aktív részese a gyógyszerkutatásoknak, a…
TovábbÉlet az élet végén: amikor a betegek mesélni kezdenek…
Az életük utolsó szakaszába lépett daganatos betegeket és családjaikat támogató, egyszerre megnyugvást adó, s mégis élettel teli hospice osztályért dolgozik Szy Ágnes pszichológus a fővárosi Egyesített Szent István és Szent László Kórházban. Az intézménybe néhány hónapja érkezett szakember vallja: a…
TovábbEsterházy Péter Emlékpark: nem elég gyógyszert adni…
Esterházy Péterről elnevezett emlékparkot avattak fel a rákban elhunyt író tiszteletére Budapesten, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház új onkológiai centruma mellett. Az onkológia több mint ötven kortárs képzőművész felajánlása révén egyedi kiállítási helyszínné változott. Amíg az épületet…
Tovább